4.- A dal

Megjegyzés: Demi rajongók, ne legyetek rám mérgesek, muszáj volt ezt választanom. 

Egyébként imádom, és én is Lovatic vagyok. (tudni fogjátok, miért mondom ezt)

Na, puszi nektek :** 

Az elmúlt közel egy évben elég sok változás történt az életemben. Miután az első YouTube videóm nagy sikert aratott, folytattuk ezeknek a gyártását, és immáron már a húszas létszámot közelíti meg a csatornám tartalma. Megnyertem az iskolai tehetségkutatót, fel szoktam lépni városi rendezvényeken, és ami az egyik legjobb dolog benne, az az, hogy Alexis hihetetlenül féltékeny rám, így a beszólásainak, illetve jeleneteinek a száma erőteljesen lecsökkent. 

Lynn csodálatos, komolyan mondom, mindig, mindenhol ott van, segít nekem, leszervezi a dolgaimat, ráadásul kérés nélkül. Most is a legújabb sulis fellépésemet intézi. Az egyes számú életcélom megvalósítása folyamatban van, persze még semmit sem vehetünk biztosra, de már gőzerővel hajtunk előrefelé. Ma délután is Jamie-hez megyek, Lynn huszonkét éves bátyjához, aki dalszövegíró, és nagyon sok kapcsolata van szerte az országban. A szülinapom még talán említésre méltó, hát igazából nem volt olyan nagy extra, Lynn-nel és anyuval elmentünk vásárolgatni, moziba, kajálni, majd este megnéztük az Eurovíziós Dalfesztivált. 

És imádtam. A Lipstick előadása csúcs volt, nem csalódtam a kis szőkéimben, illetve a győztes, Loreen, valami fantasztikus volt! Az Euphoria egy eszméletlen jó dal, az ESC-k történetének szerintem az egyik legjobbja. A Jedward nyolcadik helyezése sem olyan rossz, bár én nyilvánvalóan előrébb jutattam volna őket, de ettől függetlenül büszke vagyok rájuk. És Eric. Eric Saade, akit hetekkel a találkozásunk után is égen földön kerestem, de miután egy héten keresztül mindennap elmentem a könyvtárhoz, és nem találtam ott, a neten kerestem, hátha van esetleg neki is videója YouTube-on, de sehol semmi. Mintha a föld nyelte volna el. Igen, az én hibámból. Én voltam olyan hülye, hogy semmilyen elérhetőségét nem kértem el. Egyszerűen csak otthagytam. Aztán felhagytam a kereséssel. Körülbelül másfél hónap folyamatos keresés után. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem gondoltam rá azóta.

                    - Lia!

          - Mi a..? Basszus, rendesen megijesztettél.- kapkodtam a levegőt, ugyanis Lynn ugrott rá a hátamra.

                    - Bocsi. Na, a helyzet az, hogy megvan a fellépés.- vigyorgott.

                    - Szeretnéd, hogy a földre térdelve hajbókoljak neked, vagy megelégszel egy  hálásan köszönöm -mel?- mosolyogtam.

                    - Igazán hízelgő és megfontolandó ajánlat, de azt hiszem, nem foglak a földre kényszeríteni, mert imádom ezt a nadrágodat, és nem akarom, hogy úgy tönkre tedd, hogy ne tudjam kölcsönkérni tőled.- röhögött, majd a mondandója után én is nevetni kezdtem.

                    - Imádlak, te! Hálásan köszönöm.- mondtam és megpusziltam az arcát, ő meg kuncogott.

                    - Jamie? Hahó! Itt vagy?

                    - Sziasztoook!- bukkant elő a konyhából.- Örülök, hogy ideértetek.- szólt vidáman, majd megölelgetett mindkettőnket.- Mindjárt kész a süti, addig üljetek le a nappaliban.

                    - Oké.

                    - Jamie mióta ilyen sütögetős?

                    - Á, nagyon régóta, sokszor főzött és sütött otthon, ezért anyuék is nagyon hiányolják, amióta elköltözött.- kuncogott.

                    - Na itt is vagyok.- jött be egy sütikkel teli tállal.- Szóval, nagyjából vágom, mi a helyzet. Szeretnél egy saját dalt, hogy indulhass az ESC-n, ugye?

                    - Öhm, igen, valahogy úgy. Mennyivel egyszerűbbnek tűnik így kimondva.- sóhajtottam.

                    - Na, ne csináld már, összehozunk egy ütős számot, a BBC kiválaszt téged, és mivel amúgy is szimpatikus egyéniség vagy, kenyérre leszel kenve. Egyszerűbben megfogalmazva, imádni fognak.- mondta, és mosolyogva megborzolta a hajam. Úgy látszik, ez a Gray család megszokott mozdulata. Hálásan és megkönnyebbülve néztem rá, majd folytatta.- Tehát. Vannak elképzeléseid a dalt illetően?

                    - Nem sok, de van néhány. Mindenképpen, ahogy te is fogalmaztál, ütősre szeretném, legyen benne energia, és legyen mondanivalója is. Egy kemény, pörgős számot kéne összehozni.

                    - Szuper. Hmm, megihletett a monológod. Mit szólnál egy olyan dalhoz, amiben a lány- jelen esetben te- magabiztosan és keményen tudatja a világgal, hogy nem érdekli a legutóbbi románca, minél hamarabb tűnjön el az életéből  Tehát leszólod a srácot, kineveted, elkergeted, de persze teljesen jogosan.- nézett rám teljességgel megelégedve saját magával.

                    - Öh  Jó. Tetszik! Alapból is van egy kemény természetem, úgyhogy vá, jó lesz!- ugráltam Lynn-nel.

                    - Király, na akkor. Beszéltem Pete Jones-szal még délelőtt, és amint elkészülünk, mehetünk is a stúdióba.

                    - Na ne! Nem hiszem el!

                    - Pedig el kéne. Sztárt csinálunk belőled!- mosolygott lelkesen.

Órákig írtuk a dalt, nagyon sokáig tartott, de mégis tele voltunk ötletekkel. És meg kell mondani, tényleg ütős lett. Már, ha csak a címet elolvassa valaki, egyértelműen ez jön le belőle. A cím tehát Really Don t Care lett. Éppen otthon voltam Lynn-nel, amikor hatalmasat korgott a gyomrom.

                    - Uh, nem vagy éhes? Csak mert én mindjárt éhen halok.- fogtam a hasamat.

                    - De, egy kicsit. Tortilla?

                    - Tortilla.- bólintottam nevetve. Elképesztő, milyen kajás lények vagyunk mi.

Két-két tekerccsel egy tálon mentem vissza a szobámba, amikor érdekes hangok csapták meg a fülemet. Mintha  Énekhangok lettek volna?

                    - Te Lynn... - nyitottam be.

                    - Én, ja bocs, csak khm, hát...

                    - Énekeltél. Lynn! Te mégis mikor akartad ezt elmondani nekem?? Profi hangod van, szöszikém!

                    - Én nem szeretem ezt csinálni.

                    - Na ne szórakozzál velem, most már nem kertelhetsz, ki vele.

                    - Akármivel kiállok a tömeg elé, de ezzel soha.

                    - De miért? Történt valami?- ültem le mellé, és megfogtam a kezét.

                    - Egyszerűen nem megy.

                    - Ha nem akarsz többet beszélni, akkor azt javaslom, hogy együnk, mert a hasam már durván tüntet a kajáért, és ez most különösen finomra sikeredett.

Már fél egy volt, de még mindig csak forgolódtam az ágyban. Lynn csendesen szuszogott mellettem, én meg már vagy két órája szenvedek. Annyira nem tudom róla elképzelni, hogy lámpalázas legyen. Sőt, az arcát látva ez annál sokkal több. Én ezt nem hagyhatom annyiban. Én itt fürdök a nagy életcél megvalósításának sikereiben, ő meg folyamatosan retteg, ahogy az én helyembe képzeli magát. És ez eddig nekem fel sem tűnt! Hogy lehettem ekkor idióta? Miközben magamat ostoroztam, támadt egy ötletem. Halkan kimásztam az ágyból, fogtam egy papírt, egy ceruzát, és egy radírt, majd levonultam a nappaliba. Leültem a fotelbe, és írni kezdtem. Pontosabban a dalszövegemet egészítettem ki. Beleírtam egy új versszakot, amit nem magamnak szántam. Úgy éreztem ez a minimum, amit megtehetek. Ennyivel tartozom neki.

Megjelentek az első napsugarak, amikor elkészültem. Most már megvan a végleges verzió.

                    - Lia, hát te mit csinálsz itt hajnali ötkor?- kérdezte anyu meglepetten. Nem csodálom, hiszen reggelente már nem egyszer kellett kirángatnia az ágyból.

                    - Volt egy fontos elintéznivalóm. Nem hagyott nyugodni.- mondtam halkan. Anyu leült mellém, és elmeséltem neki mindent.

                    - Jó reg...  Lia?

                    - Ööö, igeeen?- kérdeztem egy ásítás kíséretében.

                    - Mit csináltok itt?

                    - Mi? Ja, hát, úgy tűnik aludtunk.

                    - De miért itt? Megint lerúgtalak az ágyról? Mert akkor bocsi, nem volt szándékos.

                    - Jaj, dehogy.- fogtam a fejem nevetve.- Meg kellett csinálnom valamit. Gyere csak ide.- nyújtottam a kezemet, mire ő megfogta, és leült hozzám törökülésben.

                    - Nézd meg a dalszövegemet.

          - De már tegnap átolvastam vagy milliószor

                    - Nézd meg.- nyomtam végül a kezébe, mire olvasni kezdte.

                 - Lia, ez itt mi? Ez nem volt benne. Ezt most írtad bele? És mi a végén az, hogy  Lia & Lynn ?

                    - Lynn. Énekelni fogsz velem.

                    - Hogy mi? Lia, nem megmondtam neked tegnap, hogy eszem ágában sincs ilyesmit csinálni? Te megőrültél?

                    - Nem, véleményem szerint még a normális kategóriába tartozom, és teljesen tisztában vagyok azzal, amit tegnap mondtál nekem. De segíteni fogok neked, és ebben nem állíthatsz meg. Már csak azért sem, mert elküldtem Pete Jones-nak a végleges verziót. Amit ott tartasz a kezedben. Nincs visszaút, Lynn. Tudom, hogy menni fog. Ismerlek téged, ismerem a határaidat, és nem kell, hogy ott maradjon, ahol most van. Ki lehet, ki tudod szélesíteni, mert te mondogatod nekem mindig, hogy bármit el tudunk érni, ha igazán akarjuk azt. És kezdem megérteni ennek a lényegét.

                    - Lia, én  Nem tudok erre mit mondani. Erre nem vagyok felkészülve.

                    - Dehogynem! Könyörgök hidd már el! Együtt megcsináljuk. Bármire képesek vagyunk.- mosolyogtam rá a lehető legnagyobb határozottsággal.- Egyébként sincs sok időd arra, hogy átgondold, mert jövő hét kedden megyünk a stúdióba.

                    - Egyszer tuti meg foglak ölni. Miután túl leszünk ezen az egész hülyeségen.- sóhajtott visszafojtott mosollyal, mire én rávetettem magam, és olyan szorosan öleltem meg, ahogyan még sosem.